Öröm-táncot járnak a felhők az égen.
Édesapám is egy csodás május ötödik
napján
született két lány után nyolcvanöt
éve éppen.
Tavasszal szerelemnek hónapján.
Be messze vetett a sors Tőle.
Fizikai a távolság,
Lelkünk együtt
rezdül MINDÖRÖKRE!
Erős karja oly biztonságot
nyújtott
gyermekként,
s tudom: semmi baj sem ér míg él,
felnőttként.
Ő volt ott születésemnél és e világra
segített,
Vajúdó Édesanyámnak erőt, bátorítást
Ő adott,
Szerelmük gyümölcse én, élhessek
Károly névnapi ajándéka lehessek.
Magas, szikár, szigorú és
kemény
ember Édesapám.
Nézem a sárguló fotót:
két lányát
sugárzó boldogsággal,
Büszkeséggel tartja karján,
mellette
Édesanyám.
Szüleim tekintete összeér
szerelmes
vidámsággal.
Kék szeme ragyogó nyári égbolt,
melyet felhő nem árnyékolt.
Szelíd és szigorú tekintete lelkemig
hatolt.
Csak reá néztem gyermekként is
mindent tudott!
Szerelem-kétségemre,
bánatomra –
megoldást mondott.
Kemény akaratú, dolgos ember volt
mindig.
Házunkat két kezével építette,
éjjel
vagont rakodott.
Kezdetben mérnöki aggyal,
útépítéseken
dolgozott.
Vonat síneket, talpfákat cipelt
társaival reggelig.
Ám, ha haza tért, a hátán
lovagoltunk.
Föl-föl dobált és kézen fogva
röptetett.
Károly! Károly! Édesanyám sikítozott.
Még mindig emlékszem miként
hancúroztunk.
BÖLCS TANÍTÁSAI
FÜLEMBE CSENGENEK:
„Ne úgy élj, miként mások,
légy
különb, szívet neked Isten adott!
A nemes nem attól az,
hogy valamikor
rangot, vagyont kapott.
Évszázadok óta a családunktól mindent
elvettek:
Trianon; 1849; Világháborúk.
Belerokkantunk, lelkünk
megmaradott”
„ÉLJ MIKÉNT A KÖLTŐK!
Elméd
szálljon, szárnyaljon szabadon.
Láss,de ne szemeddel csak!
Gerinced egyenes maradjon!
A NŐNEK A LEGSZENTEBB
A SZERELEMBEN
FOGANT ANYASÁG.
Az anyaöl és kar gyermek ringatásra
és férfi
ölelésre teremtetett.’
ELKÖVETKEZETT AZ ELSZAKADÁS
Cipelte bőröndömet
Debrecenben a
Kis-állomásra.
Egyetemre Budapestre vettek fel,
hátamon sárga hátizsákom.
Némán mentünk egymás mellett,
ajkunk
várt megszólalásra.
Hangtalan peregtek könnyeim,
Övéi is
eleredtek. Kitört zokogásom.
Átöleltük egymást,
a vonat már
elindult – ám Ő ott állt még.
Mágnesként tartotta fogva kezem,
végre a lépcsőről leugrott.
Nem mozdultam, csak néztem
miként a vonat tova robogott.
A kalaúz vitte a kupéba a bőröndöm –
Istenem milyen rég!
Teltek, múltak az évek
felnőtt-gyermek vagyok.
Telefonon hangomon is érezte, ha baj
volt.
Mondta: „Most nem dalolsz kis
pacsirtám”!
Unokái is mind a hárman már nagyok.
Az évek megtörték, nehéz múlt.
A kegyetlen.
„Málenkíj roboton” megfagyott lába
üszkösödik.
Életösztöne Gyermekei; Unokái,
Dédunokái szeretete által erősödik.
Édesanyámmal békében, időnként évődve
élnek.
Szinte hihetetlen.
Otthon voltam
nemrég,
néztem két
tenyerét.
kezét.
Elgondolkodtam, miért nem vagyok
gerinctelen,
Néma, esetleg suttogó megalkuvó,
lelketlen?
Figyeltem fájdalomtól meggyötört
tekintetét.
Ez a kéz, a kék szem,
s a vérben ősök
által kódolt üzenet:
Tovább adni embertársaink felé
az
ISTENI szeretetet.
Hirdetni a békességet,
adhassunk
tovább egy nemesebb életet.
Bár sok embert bőszít
az egyenes
gerinc és antipatikus a becsület.
Tehetnék mást? Ó NEM! NEM! NEM!
HÁROM GYERMEKEMRE IS EZT
A
MENTALITÁST HAGYOM ÖRÖKÜL!
ŐK IS DEBRECENBEN NŐTTEK FEL
NAGYPAPA
ÉS NAGYI ÖRÖMÉÜL.
ETTŐL ILYEN CSODÁLATOS EZ A MAI NAP:
VAN KIRE GONDOLNI.
AKIRE MÍG GONDOLOK ÉS ÉL,
GYERMEK
LEHETEK MÉG!
ISTENEM JÉZUS NEVÉBEN KÉRLEK:
ÉDESAPÁM SOKÁIG
LEGYEN MÉG VÉLÜNK.
Budakeszi, 2012. május 5.
Szathmáry Olga Ottilia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése