Szathmáry Olga Ottília
Lázadó lelkem útjai
Agyamban méhkas muzsikál.
Húr Pattan, idegszál kalimpál.
Koponyám üregében lázadás.
Nem kell gondolat sem érzés.
Reménytelen út a kétségbeesés.
Sok ember jár rajta, ki magányos.
Jégcsappá dermedt gondolatom.
Elhagyott erőm, remeg testem.
Semmi lényem hófúvás betakarja.
Elrejti a kegyetlen, farkas világ
elől.
Agyamban, boldogságnak szikrája.
Mígnem a fény eljön kelet felől.
Bábként élném lepke életem?
Szellők kergetik el a fellegeket.
Kivillan a nap sugára, a felhő felett.
A fény feledteti minden félelmem.
Varázs kell a kiapadt szemnek.
Erdők, mezők üdezöld látványa.
Verebek, rigók vidám csivogása.
Méhek zsongása, vigasz a léleknek.
Fagynak fogságából elég volt már.
A fény gyermeke vagyok s vár a határ.
Féktelen szél hátán, sólyom szárnyon
szállok át hegyeken, mezőn és
tornyon.
(Foto: Nimród torony Babilonbagdad mellett)
Béklyómtól csak akkor leszek szabad,
ha koponyámról lepattan az abroncs
bilincs.
Agyam őrzi a legcsodásabb szkíta
erkölcs-kincs:
az ős
„boldogság szikrát” nemzedék, túlélésed.
Sas szárny suhog Nagymaros hegyoldalon.
Még pálinkázunk, adomázunk a kertben.
Rajtunk kívül senki sem volt kinn a
hidegben.
Áldomással köszöntjük egek urát az
udvaron.
A sas magát mutatva lejjebb
ereszkedett.
Jobb szárnyát felénk libbenve
közeledett.
Hatalmas kört írt le a ház körül
háromszor.
Akár tegezből kilőtt nyílvessző oly
méltóságos.
Kiterjesztett szárnycsapással
átrepült a Dunán.
Egek ura megpihent Visegrád várának tornyán.
Agyamról lepattant a bilincs, csönd
és ámulat.
A sas fenségesen háromszor kerülte
meg a Várat.
Az elmúlt év óta újra láttam s hiszem,
tudom.
Visegrád nem áll egymaga. Őrzi őseinknek
hada.
GYÜLEKEZNEK A FELHŐK, ŐSEINK JÖNNEK
HAZA.
Lesz újra megújhodás, felépül minden
várorom.
AZ ŐSI SZKÍTA ERKÖLCS
ÉS TUDAT MÁR
ÉBRED!
Budakeszi, 2013. február 7.
Szathmáry Olga Ottília
Festmény: Székely Bertalan> Vérszerződés
Foto:Nimród torony Babilonbagdad mellett
Szerk.: Szathmáry Olga Ottília
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése