Szathmáry Olga Ottília - Isten játéka (Kalmár Zoltán fotója ihlette)

Szathmáry Olga Ottília

Isten játéka

(Kalmár Zoltán fotója ihlette)

Isten játszott, kedvét töltötte:

lett napsugárlány.  

Megpihent Nagybánya- Máramaros

Firiza tónál.

Szelíden tündökölt kavicson,

hullámokon és fák ágán.

Víznek tükrében nézegette magát

az örök fény-lény.

Kedvét töltötte Isten:

napsugárlányként játszott.

Lába szél-fiú volt,

a vöröslő-rőt avarban gyalogolt.

A köveket kisgyermekként huncutul rugdosta.

Tó parton is maradtak,

többnyire vízbe pottyantak.

Napsugárlány Isten kedvét lelte,

játszott tovább.

Ősz színeit ő festette, megborzolta fák koronáját.

Fény ecsetjével lett a rozsdabarna levél sárgább.

A lombhullató erdőt is átszínezte

a domb oldalán.

Isten játszott, kedvét töltötte, s tovább állt.

Budakeszi, 2013. november 7-én

Szathmáry Olga Ottília

Fotó: Kalmár Zoltán fotója, Firiza tó Nagybánya- Máramaros táján;

Szerk.: Szathmáry Olga Ottília

Szathmáry Olga Ottília - Avasi boglyák - (Kovács Emil Lajos festménye ihlette - Budakeszin elhallgatott kiállítása után)

Szathmáry Olga Ottília

Avasi boglyák

(Kovács Emil Lajos festménye ihlette

Budakeszin elhallgatott kiállítása után)

Avasi lankán démoni dallamot zsong a szél.

Erdély felől felhőt terelgetve vidám dalra kél.

Fák hallgatják: szívek szavát, suttogja az erdő.

Dombra, tájra szerelem színeit festi őszidő.

Fiú és leány gyönyörűséggel

hemperegle róla.

Ősi rítustánc testükben, gurulnak boldogságosan.

Szálfák útjukból kitérnek, szelíden mosolyognak.

Testünk lendületét állítja meg,

két széna-boglya.

Kacagó gerlepár egymásra találva ölelkeznek.

Avasi domboldalon társak lettek mindörökre.

Felhők mögül letekint,

s rájuk kacsint a napsugár.

Arany fényében tündökölnek

az Avasi boglyák.

Kovás Emil Lajos örökidőkre megörökítette:

utódainknak az Avasi tájat maradandóvá tette.

Sárga, zöld és piros színekből keverte ki a tájat.

Emberi lelkének élettánca,

a festő ecsetvonása.

Fény és árnyék áthalad emberi életeken.

Lényem egybeolvadt a széna-boglyákkal.

Kazlak rúdjába kapaszkodom meg, Isten által.

Reménytelenségemben megtartó erőm: hitem.

Budakeszi, 2013. november 8.

Szathmáry Olga Ottília

Festmény: Kovács Emil Lajos, Avasi boglyák

Szerk.: Szathmáry Olga Ottília

Szathmáry Olga Ottília, Kertemben az ősz - (Lakatos- Demeter csángó költő halálának 40. évfordulójára emlékezvén)

Szathmáry Olga Ottília

Kertemben az ősz

(Lakatos- Demeter csángó költő

halálának 40. évfordulójára emlékezvén)

Kertemben hullatja könnyeit a bodzafa.

Zöld leveleit rőt-vörös szín tarkítja.

Kas-ernyőjén bogyója feketén gyászol.

Csillogva esőcseppek hullnak alája,

így búsul.

Lakatos Demeter! Vagyok ismeretlenül is testvéred.

Tüzet fogott lelkem olvasván csángó-nyelv verselésed.

Őszelőn agyamban, ereimben érzem véred lüktetését.

Jól intézte Isten, magvető népének „világba ültetését”.

Hány ezred évet őriztél meg

nyelvünk által magadban?

Magyarságunk „szétszóratott”, ám szívünk együtt dobban.

”Virágokat kaszál a zűsz”, majdan tavasszal nyílnak újak.

Lakatos Demeter!

Boldogok lesznek csángó-magyar ifjak.

Hisz őszre tél jő, s hoz halálával megújhodott tisztaságot.

Múlt a nyár, ugyanaz a nap süt mindenütt, tompítva forróságot.

Hajnalonként reggelre, harmat sző leplet az ébredő tájra,

mit, ezüstösen csillogó fátyollá varázsolt a felkelő nap sugára.

Minden, mi csoda csak ébredő

lelkekben rejtekezik.

Érzékeink, tudatunk, szívünk által felfedeztethetik.

Szép Hazánk, mit őseink szereztek: MAGYAR HON!

Mindegy hol „rí fel buba”

bárhová születik, rokon.

Magyarország, Erdély, Moldova, Felvidék, Ukrajna, Dél-vidék…

Legyen bár csángó-magyar; székely; kun; hun, szkíta ivadék!

Minket összeköt nyelvünk, bennünk míg él és egymást értjük.

Megtartotta sztyeppe népét szilaj tájakon tisztességben emberül.

Szórványban is élő magyar népét is tenyerén hordja Isten.

Hány ezer éve szól magyar altatódal magyar anyák ajakán!

Kenyeret adó búzamezeinket aranysárgán

selymes szél ringatja.

Ugyanaz a nap süt le mindenütt

„Mag népére”, Isten napsugara.

Messze ott hol a nap lebújik,

s régi vágyakat őriznek a csillagok.

Mikor madarak hangja csitul a kertben,

s csak a kuvik hangja szól.

Itt a Duna-Tisza,

ott a Moldva és a Szeret folyik,

nóta szól a fonóban.

Őszre jár már az idő, elfáradt a természet

 pihenni tér tél havában.

Él a máig megőrzött „Halotti beszéd” nyelve, nálatok általatok.

Testvéreink bár „por es homu vogymuk”, nem madár „ágról szakadt.

„Hol a nap szentül le”, nekem is apám mutatta merre van nyugat!

Vigyázzátok kincsünk: gyimesi, barcasági, bukovinai székely-csángók.

Budakeszi, 2013. szeptember 18.

Szathmáry Olga Ottília

Szathmáry Olga Ottília - Májusi mámor

Szathmáry Olga Ottília

Májusi mámor

Május mámorában úsznak szívek.

Sebekből vérzők, szerelemtől lángolók.

Mellkasomból kiszakítom.

Kezedbe szívem oda adom.

Férfiként, ha megbecsülöd:

szíved cserébe nekem adod.

Május mámorának éjjelén csillag

világol ezer szám, ébred a fény…

Bolygónk ellipszis pályán ballag,

Ő a nap körüli a szerelem-remény.

Huszonnégy óra kell néki míg megfordul

 saját tengelye körül, nekünk is ennyi jut.

Május buja mámorában éjfélkor:

mágnes tekinteted vonz, fölém hajolsz.

 Szemed mély tengerében fürdetsz!

Ujjaink önfeledten játszanak ekkor.

Szerelmes szavakat újra mikor suttogsz?

Hozzám bújva részegítőn, mint jó bor!

Május csodás mámorító csöndjében:

Remegőn beszélgetek fák a régmúltról.

Hallgattam meséjük, hátamon takaró.

Szél ringatott álomba kinn a kereveten.

Hajnaltájt gyönyörűséggel bújtam ágyamba.

Ablakomon kacagva tekintett be a hold sarlója.

A hajnali május vidáman köszöntött.

Madár csivitelt, lármázott, pörölt.

A bokorban, bimbók bíborából feslett,

 tenyérnyi selyemszirmú rózsa vöröslött.

Szerelemnek hónapján,

teljesüljön a vágy!

Legyen boldog:

férfi, fiú, asszony és lány.

Budakeszi, 2013. május 25.

Szathmáry Olga Ottília

Szathmáry Olga Ottília - Lázadó lelkem útjai

Szathmáry Olga Ottília

Lázadó lelkem útjai

 

Agyamban méhkas muzsikál.

Húr Pattan, idegszál kalimpál.

Koponyám üregében lázadás.

Nem kell gondolat sem érzés.

Reménytelen út a kétségbeesés.

Sok ember jár rajta, ki magányos.

Jégcsappá dermedt gondolatom.

Elhagyott erőm, remeg testem.

Semmi lényem hófúvás betakarja.

Elrejti a kegyetlen, farkas világ elől.

Agyamban, boldogságnak szikrája.

Mígnem a fény eljön kelet felől.

Bábként élném lepke életem?

Szellők kergetik el a fellegeket.

Kivillan a nap sugára, a felhő felett.

A fény feledteti minden félelmem.

Varázs kell a kiapadt szemnek.

Erdők, mezők üdezöld látványa.

Verebek, rigók vidám csivogása.

Méhek zsongása, vigasz a léleknek.

 

Fagynak fogságából elég volt már.

A fény gyermeke vagyok s vár a határ.

Féktelen szél hátán, sólyom szárnyon

szállok át hegyeken, mezőn és tornyon.

(Foto: Nimród torony Babilonbagdad mellett)

Béklyómtól csak akkor leszek szabad,

ha koponyámról lepattan az abroncs bilincs.

Agyam őrzi a legcsodásabb szkíta erkölcs-kincs:

az ős  „boldogság szikrát”  nemzedék, túlélésed.

Sas szárny suhog Nagymaros hegyoldalon.

Még pálinkázunk, adomázunk a kertben.

Rajtunk kívül senki sem volt kinn a hidegben.

Áldomással köszöntjük egek urát az udvaron.

A sas magát mutatva  lejjebb ereszkedett.

Jobb szárnyát felénk libbenve közeledett.

Hatalmas kört írt le a ház körül háromszor.

Akár tegezből kilőtt nyílvessző oly méltóságos.

Kiterjesztett szárnycsapással  átrepült a Dunán.

Egek ura megpihent Visegrád várának tornyán.

Agyamról lepattant a bilincs, csönd és ámulat.

A sas fenségesen háromszor kerülte meg a Várat.

 

Az elmúlt év óta újra láttam s hiszem, tudom.

Visegrád nem áll egymaga. Őrzi őseinknek hada.

GYÜLEKEZNEK A FELHŐK, ŐSEINK JÖNNEK HAZA.

Lesz újra megújhodás, felépül minden várorom.

AZ ŐSI SZKÍTA ERKÖLCS

ÉS TUDAT MÁR ÉBRED!

Budakeszi, 2013. február 7.

Szathmáry Olga Ottília

Festmény: Székely Bertalan> Vérszerződés

Foto:Nimród torony Babilonbagdad mellett
Szerk.: Szathmáry Olga Ottília