Szathmáry Olga Ottília - Lázadó lelkem útjai

Szathmáry Olga Ottília

Lázadó lelkem útjai

 

Agyamban méhkas muzsikál.

Húr Pattan, idegszál kalimpál.

Koponyám üregében lázadás.

Nem kell gondolat sem érzés.

Reménytelen út a kétségbeesés.

Sok ember jár rajta, ki magányos.

Jégcsappá dermedt gondolatom.

Elhagyott erőm, remeg testem.

Semmi lényem hófúvás betakarja.

Elrejti a kegyetlen, farkas világ elől.

Agyamban, boldogságnak szikrája.

Mígnem a fény eljön kelet felől.

Bábként élném lepke életem?

Szellők kergetik el a fellegeket.

Kivillan a nap sugára, a felhő felett.

A fény feledteti minden félelmem.

Varázs kell a kiapadt szemnek.

Erdők, mezők üdezöld látványa.

Verebek, rigók vidám csivogása.

Méhek zsongása, vigasz a léleknek.

 

Fagynak fogságából elég volt már.

A fény gyermeke vagyok s vár a határ.

Féktelen szél hátán, sólyom szárnyon

szállok át hegyeken, mezőn és tornyon.

(Foto: Nimród torony Babilonbagdad mellett)

Béklyómtól csak akkor leszek szabad,

ha koponyámról lepattan az abroncs bilincs.

Agyam őrzi a legcsodásabb szkíta erkölcs-kincs:

az ős  „boldogság szikrát”  nemzedék, túlélésed.

Sas szárny suhog Nagymaros hegyoldalon.

Még pálinkázunk, adomázunk a kertben.

Rajtunk kívül senki sem volt kinn a hidegben.

Áldomással köszöntjük egek urát az udvaron.

A sas magát mutatva  lejjebb ereszkedett.

Jobb szárnyát felénk libbenve közeledett.

Hatalmas kört írt le a ház körül háromszor.

Akár tegezből kilőtt nyílvessző oly méltóságos.

Kiterjesztett szárnycsapással  átrepült a Dunán.

Egek ura megpihent Visegrád várának tornyán.

Agyamról lepattant a bilincs, csönd és ámulat.

A sas fenségesen háromszor kerülte meg a Várat.

 

Az elmúlt év óta újra láttam s hiszem, tudom.

Visegrád nem áll egymaga. Őrzi őseinknek hada.

GYÜLEKEZNEK A FELHŐK, ŐSEINK JÖNNEK HAZA.

Lesz újra megújhodás, felépül minden várorom.

AZ ŐSI SZKÍTA ERKÖLCS

ÉS TUDAT MÁR ÉBRED!

Budakeszi, 2013. február 7.

Szathmáry Olga Ottília

Festmény: Székely Bertalan> Vérszerződés

Foto:Nimród torony Babilonbagdad mellett
Szerk.: Szathmáry Olga Ottília

Szathmáry Olga Ottília Vérvirág ereimben

Szathmáry Olga Ottília Art-díjas költő

Vérvirág ereimben

Szeretem vérvirágos világunk.

Szeretném, szívek dobbanásaként:

szerelem által megélni ékesebben.

Szeretet- csillag gyúljon szívünkben.

Tenyeremtől táblaüveg hasadt.

Vérerem nedűje, szökőkútként fakadt.

Csodálkozva néztem a vérvirág szőnyeg

takarót, konyha kövén kinyílva végig.

Szorítókötés apasztotta el a folyamot.

„Az ütőér egy-két milliméterre ...”

Csábi doktor öltéseit nézegettem monitoron.

„Sóhajtottam időnként:

van még betadin?”

Törött tükördarabokból rakosgatom,

életem foszlányait, vérvirág takarómon.

Világol szeretet-lámpás fénye s tudom:

értékes minden perc az életutamon.

A tükörre vetült kép fordított.

Megélt életünk is optikai csalódás?

Ki honnan és mit lát, csupán nézőpont.

Asztalfiók múltunk: kifosztott.

Szerető ölelések, törötten hever karja:

vérvirág szőnyeg folyamon.

Ereimben a boldogság bíbora

útra kélt újra.

Áldozati bárány nászágyunkon,

baldachin nyoszolyánk fájának indája

kúszik fel az égig. Krisztus kegyelmét,

frigyünkre áldását kéri békekövetként.

KOVÁSZT KELESZTEK: szeretetmorzsákból.

ÉLET-KENYERÉT eléd teszem ÚJ ÉV évadán.

Szeretet eledelét osszuk szét: legyen hagyomány!

Kettőezertizinhárom  minden áldott napján:

ne legyen éhező, az eleség nem könyör-adomány.

A szegénynek ne korogjon gyomra, jusson munka!

Gazdagnak szívében: 

a szeretetnek vérvirága,

Isten kegyelméből jobbulásért nyíljék, gondoskodásra.

Szeretet-érző lángja legyen

lelkük parazsa

.

Szeresse Földünk minden lénye: VILÁGUNK

REÁJA KÖZÖSEN VIGYÁZZUNK!

NE ÖNTÖZZE VÉRVIRÁG

FÖLDANYA KEBELÉT!

Csak szívbéli örömkönnyek hálaként.

EGYÜTT LEGYEN BOLDOG AZ ÚJ ÉV!

ÁMEN

Budakeszi, 2012. december 30.

Szathmáry Olga Ottília

A festményeimet a falra festettem:

a vérvirágzásának mementójaként.

A vers és a festmény szinte egyidejűleg keletkezett, csak a festmény hosszabb ideig alakítgattam.

Szathmáry Olga Ottília